A különböző wood finishelések kapcsán a Balvenie lepárlónak az elsők között kell, hogy minden whisky kedvelő eszébe jusson. Ők voltak ugyanis akik az elsők között vezették be az iparágba a finishelés fogalmát 1993-ban. Azóta eltelt 25 év, idén adták ki az ünnepi 25 éves Double Wood kiadást is, most mégis először az alapvetés 12 évessel ismerkedünk.

Az egyik legismertebb speyside-i lepárlóban 9 db, rövid, tömzsi nyakú üstben, nem közvetlen fűtéssel készül az élet vize, amit aztán először ex-bourbon hordóba, majd az érlelés utolsó fázisában sherry hordóba zárnak. Némelyeknek meglepő lehet, de 5ppm - azaz egy leheletnyi tőzegfüst - tartalommal rendelkezik a new make párlat.

Illat: A frissen bontott üvegből kitöltött adag elsőre ijesztően laposnak tűnik, szóval elsőre adni kell neki bő 5-10 perc levegőzést a pohárban. Akkor azonban felsejlik, miért is rajonganak érte világszerte: krémes vanília, tölgyfa, óvatos piros bogyók a sherry hatásaként. Szinte parfüm.

Íz: Közepesen száraz, narancshéj, vanília. Pár csepp víz hozzáadásával némi mazsola - viszont vigyázni kell: 40%-on palackozták, szóval tényleg csak pár csepp víz kell hozzá, könnyen túlhigíthatjuk.

Lecsengés: A lecsengése nem túl határozott, gyorsan eltűnik a szájban, de semmi galibát nem hagy hátra.

Sokan rajonganak a lepárlóért, de a jelen kiadás a várakozásokat számomra erősen alulmúlta. Ajánlani inkább csak laza esti beszélgetésekhez, könyvolvasáshoz, vendégvárásra tudnám, önmagában nem túl szofisztikált. Akciósan a Tassi.hu kínálatában szokott nagyon jó áron előfordulni, olyankor érdemes feltölteni a készleteket.

Ahogy a gasztronómia-, úgy a párlatok és borok világában is sok figyelmet fordítanak a szaglószerv ízlelésben betöltött szerepére. Egy új kutatás szerint azonban a szemünknek legalább akkora szerepe lehet az ízlelésben, mint az orrunknak.

A Bordeaux-i Tudományegyetem doktoranduszainak egy csoportja, Gil Morrot, Frédéric Brochet és Denis Dubourdieu 2001-ben egy tanulmánnyal csúnyán alágyújtott és nagy hullámokat vetett a borsommelier-ek világában, miszerint az ízlelésünket nagyban befolyásolja a látásunk is. Az addigi szemlélet - miszerint a képzett sommelierek nagy gonddal és rutinnal tudják kielemezni egy-egy bor aromáit - megingott. Hogy miről is van szó?

Egy kísérletben 54 válogatott borász tanulót vert át egy egyszerű ételfestékkel vörösre festett fehérborral: ahogy arra számított, mind az 54 tanuló gyönyörűen körülírta a befestett fehérbort a vörösborokra jellemző tulajdonságokkal.

A később a Brain and Language tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint a szaglásért felelős receptorok nagyságrendileg 10szer lassabban továbbítják az érzékelt jeleket, mint egyéb érzékszerveink. Más tanulmányok már korábban kimutatták, hogy a szaglószerveink képesek hatást gyakorolni egyéb érzékszerveinkre is, pl módosíthatják a viselkedésünket (Epple & Herz, 1999; Pauli et al., 1999; Spangenberg et al., 1996), generálhatnak érzelmeket (Herz 1998; Kirk-Smith et al., 1983; Vernet-Maury et al., 1999) és felidézhetnek emlékeket is (Chu and Downes 2000). Miközben az ember a szaglószerveivel hatékonyan érzékel és osztályoz szagok alapján, mégis, ha konkrét illatok azonosítása a feladat már nem teljesítünk ilyen jól (Richardson and Zucco, 1989) és ez a szagok komplexitásával egyenesen romlik. Egyes kimelkedő szaglóképességgel rendelkező vagy képzett emberek, akik egyes aromákat 100%-os hatékonysággal képesek beazonosítani, azok sem képesek 3-4 alkotóelemnél többet felismerni komplex illatkeverékekben (Livermore and Laing, 1999).
A szaglás mégis az egyik legnehezebben verbalizálható érzékelésünk. Ennek hátterében az agyunk felépítése áll: Míg a verbális funkciókért felelős terület általában a bal agyféltekén, addig a szaglásért felelős területe jobb agyféltekény helyezkedik el - többek között ezért is képes a szaglásunk olyan hatékonyan emlékeket felidézni, ami ezáltal fordítva is igaz: A nehézkes aroma-azonosítást az összetett illatokban a meglévő emlékeink is torzíthatják, ha valamihez hasonló mintát vél felfedezni benne az agy.

A kutatás maga úgy zajlott, hogy a 27 férfi és 27 nőből álló csoport először egy pohár fehér majd vörösbort kapott elemezésre, melynek során az alanyok szerint a fehér bor "könnyű, citrusos, virágos", míg a vörös "testes, piros bogyós, fás" jegyeket mutatott. Ahogy azt megszoktuk, eddig semmi meglepetés. A trükk viszont a kövektező héten tartott kóstoláson jött el, amikor is újra egy fehér és egy vörös színű bort kaptak a tesztalanyok, azt azonban nem tudták, hogy a vörösbor pontosan ugyanaz mint a másik pohárban lévő fehér, csak némi ételszínezékkel felturbózva. Az újabb kóstolási jegyzékeken azonban meglepő módon ismét a fehér- és vörösborokhoz megszokott aromák szerepeltek.

Fehérbor(W), Festett Fehérbor(RW)

A kutatás bebizonyította tehát, milyen nagy szerepe van a látás biztosította percepcióknak, az ízek érzékelésében. Buchet a jelenséget valódi érzékelési illúziónak nevezte: "Az alanyok megszagolták az adott bort, az érzékeikkel és elméjükkel beazonosították az aromákat, majd verbális formában átadták az információkat. Az érzéki- és kognitív folyamatokat azonban befolyásolták a látottak."

Tapasztalt whisky-fogyasztóban azonnal felvillanhat a sokat vitatott E150 adalék, vagyis a karamell, amit némely palackozó használ italainak színezésére. Azt eddig is tudtuk, hogy a karamell hozzáadásával a készítők idősebbnek, érettebnek, kívánatosabbnak adják el a polcon, de a kutatás alapján ennek magának az ízlesésre is komoly hatása lehet. Azonban még ha kritikusak vagyunk is a kutatással kapcsolaban, mindenképpen elgondolkodtatóak az eredmények, pláne annak tükrében, hogy a bárhol fellelhető kóstolási tanácsok 99%-a mindig azzal kezdődik, hogy "Töltsd ki a pohárba, tartsd a fény felé és nézd meg a színét, forgasd meg a pohárban, nézd az olajosságát"...

Gondolkoztál már azon, hogy egy-egy palackon lévő címkét ugyan ki tervezi? Néha azért, mert ocsmány, néha meg azért mert lélegzetelállító... Utóbbi esetben nagy valószínűséggel a fent említett design-iroda munkájával találkoztál.

Elvis Presley melankólikus hangján énekelte meg “I can’t help falling in love with you.” és ez tökéletesen illik a design-céghez, akiknek küldetése, hogy munkáik által már a polcon eladják nekünk az adott terméket. És legyünk őszinték: Ez sikerül nekik.

Compass Box, Sexton, Maison Ferrand, Martini, The Kraken, Boodles, Landelia, Gurkha, Cable Car Brewing. Csak néhány név, akiknek a termékeit kezünkben fogva a Stranger & Stranger studió alkotóinak munkáit csodálhatjuk - és ahogy látszik, nemcsak whisky, de akár a szivaros dobozon is visszaköszönhetnek.

Az 1994-ben alapított műhely azóta gyakorlatilag megszámlálhatatlan mennyiségben gyűjtötte be szinte a létező összes design-díjat, így nevük a szakmában megkerülhetetlen.

Balról jobbra: Ivan Bell, Rowan Miller, Guy Pratt, Kevin Shaw and Cosimo Surace.

Kevin Shaw, az iroda alapítója szerint "Az egész egy egyszerű barterként kezdődött. Néhány üveg borért cserébe elkészítettem a címkéjét." - emlékezett vissza - "Amikor aztán megérkezett az a pár karton vörösbor arra gondoltam, hogy 'Te jó ég, micsoda üzletet kötöttem, azt hiszem ezt tudnám csinálni'". Ez a korai munka a Bibendium, egy brit kereskedő cég Bordeaux-i importjainak címkéje volt, miután Shaw azonnal ki is lépett addigi munkahelyéről, hogy megalapítsa a Stranger & Stranger-t.

A történet folytatásaként beszéljenek a képek:

A tapasztalt whiskyfogyasztók számára alapvetés, 'A whisky', az 'Etalon', a campbeltowni csúcslepárló, a legnagyobb, a hatalmas, drágaság...

A campbeltowni régiót a whiskykészítés bölcsőjének is nevezik, ahol még mindig kézzel és helyben végzik a whiskykészítéshez szükséges összes lépést. Igazi oldschool, tradícionális lepárló amitől valamit mindenkinek meg kell kóstolnia valamikor.

A Springbank az egyik legrégebbi családi kézben lévő lepárló, ahol 3 féle párlatot készítenek. Ezek közül lássuk a 10 éves Springbank-et:

Bourbon és sherry hordós kettős érlelés.

Illat: Határozott, de nem túl tolakodó, eloltott tábortűz füstje. Narancs, citromhéj egy pici vajon pirítva. Pihentetve a pohárban némi zöld vegetáció, őszi avar, és a bourbon hordós fás, vaníliás jegyek.

Íz: Kellemesen olajos, betölti a szájat. Narancs, tejszín, a füst egy kicsit füstölt szalonnás, a sherrys édes bogyókból inkább csak az édesség van jelen. Pihentetés után kicsi sós tengervíz, szárazkás tölgy is feltűnik.

Lecsengés: Nem túl erős, középhosszú. Citrom, szénsav, faszén.

Brutálisan egyben van a cucc! Ha épp nincs kedvünk valami Islay szigetéről jövő tőzegszörnyhöz, de azért egy kis füst megbizserget, akkor mindenképp ajánlott megkóstolni. A tengerparti sós, száraz jegyek gyönyörűen jönnek, bár nekem ettől egy picit talán vékonyabbnak, kevésbé testesnek hat mondjuk egy speyside-i Benromach-hoz képest - míg a főbb karakterei, mint például a tőzeg, nagyon hasonló.

Pro tip: A legendáriumokban az szerepel, hogy aki 2017-es palackozást lát ebből, annak kötelessége megvásárolnia, ugyanis állítólag a tavalyi palackozáskor úgy jött ki a raktári lépés, hogy csak 12 éves hordókból tudták hozni a minőséget...

Slainte!
A Malátabarát.

A kis, speyside lepárló lepalackozta idei első Contrast szériába tartozó kiadását, amely a Hermitage, Sassicaia mellett a Château Cissac kvázi harmadik adagja, immáron Bordeaux-i boroshordókban.

A 7789 üvegnyi, 8 év körüli párlat első töltésű bourbon-ös hordókban pihent, majd az utolsó 25 hónapra töltötték át a bordói Cissac borászat boroshordóiba, hogy aztán idén ősszel lepalackozzák. A párlat 45% abv-vel rendelkezik és az ajánlott fogyasztói árat az Egyesült Királyságban (RRP) 48£-nál húzták meg.

Itt jegyezném meg a Benromach kiállását az átláthatóság mellett, ugyanis az összes NAS (Non Age Statement - Korjelölés nélküli) palackjukon gyönyörűen feltűntetik a lepárlás- és palackozás évét, és az üvegek hátulján a használt hordók típusát is. Le a kalappal!

Keith Cruickshank, a lepárló managere szerint az előző kiadást is nagy jól fogadták a vásárlók - mint ahogy az egész Wood Finish-t általában - így az új kiadástól is azt várják, hogy mind az új, mind pedig a régi Benromach-kedvelők ínyére lesz majd.

A hazai kínálatban remélhetőleg a WhiksyNet által hamarosan meg fog jelenni, addig is a hivatalos kóstolójegyzetek az alábbiak:

Illat: A klasszikus Chateaux Cissac bor jellegzetes jegyei, dinnye, pirosalma, zamatos narancshéj és fekete csokoládé. A háttérben a virágos aromákkal és a tölgyfahordó vaníliájával.

A Malátabarát kíváncsian várja :)

Íz: Enyhén borsos kezdés édes vaníliával, tejcsokoládé és némi frissítő citrom. A vörösbor tanninjai fel-bel bukkannak a megszokott, csipetnyi bizsergető tőzegességgel. Vízzel hangsúlyosabbá válik a gyümölcsösség: zöldalma, körte és íncsiklandó hordós jegyek, szépen ellensúlyozva némi borssal.

Lecsengés: Tábortűzi hamu, brazil mogyoró és kókusz.

A mandiner egyik újságírója lesújtó véleménycikket szerzett a világ egyik legismertebb, legnagyobb mértékben fogyasztott és legkeresettebb szeszesitaláról, melyben a gyűlölet magja a mélymagyarság táptalaján szökkent szárba, félistenként fetisizálva a hazai pálinkakultúrát.

Szalma György alapkérdése az érlelt gabonaszesz vonatkozásában csupán annyi, hogy "De miért?"
Kedves György: "Csak!"

Kicsit bővebben: A probléma már az alapkérdéssel kezdődik. Élhetnék a közhellyel, hogy ízlésről nem vitatkozunk, de szándékom szerint bővebben is kifejtem véleményemet a hazai pálinka- és whiskykultúra szembeállításával. A cikket végigolvasva felmerül az emberben egy kérdés, amire a cikk végigolvasása után sem kapunk a szerzőtől választ:

Mégis mi az, ami a gabonát alsóbbrendűvé teszi a gyümölccsel szemben? Mert a skótoknál kevesebb gyümölcsfa van? Egy bizonyos értelmi szint fölött már viszonylag kevesen érvelnek bármilyen adottsággal, mint ahogyan a korral sem. Ez nem érdem. A skótok a "nincs" kultúrájából teremtettek meg egy többmilliárd fontos iparágat, melyet a magyar pálinkaipar mérhetetlen mértékben tud reprodukálni. A skótok gondos szabályozással, évszázados technológiai kultúrával és alázattal fejlesztették tökélyre a gabonapárlat főzését, érlelését - és igen, a marketingjét is - melynek eredményeképpen a világ egyik legváltozatosabb aromavilágával rendelkező párlatot képesek előállítani. A magyar pálinkaipar ezek közül mit tud felmutatni? A hazai pálinkakultúra, a szomszédban főzött etiles kerítésszaggató, ami csak akkor jó, ha ihatatlan... Félreértés ne essék, magam is nagy pálinka-szerető magyar vagyok, de Szalma György cikkét olvasva nem tudtam eldönteni, hogy zavarom-e a szomszédokat a röhögésemmel. Szép dolog a hazai lepárlók támogatása, de az égetett szeszek világában a minőség viszonylag jól mérhető, és ezen objektív szempontok alapján gyenge lábakon áll a whisky ekézése. A vásárlók pedig ugye had döntsék el, hogy a nehezen megkeresett forintjaikat mire költik el, és ebből kifolyólag szintén a hazai ipar szégyene, ha nem tudják elérni, hogy tőlük vásároljunk.

Szalma György nem tudja megemészteni a tényt, hogy a magyarok, a konzisztens minőség iránti vágyuk kielégítése érdekében elfordulnak a magyar pálinkától, melynek konzisztenciája, minősége meg sem közelíti a skótok lábvizét. Azt a lábvizet, ami egy egyszerű gabonapárlat hordóba zárásának végeredményeként lehet az 5 alapíz (édes, sós, savanyú, keserű, umami) végtelen kombinációja.

Hello minden kedves fejlődni, ismeretet szélesíteni, vagy csak simán a metrón/buszon/vonaton valamit olvasgatni kívánó whiskyfogyasztónak.

Itt hamarosan mindenféle minőségi párlatfogyasztással foglalkozó tartalmat fogtok találni, addig is mindenkinek pacsi! Képek, hírek, kóstolójegyzetek, publicisztikák...

Malátabarát